2018. szeptember 14.

Macskás könyvmolyként

Íme a legjobb bizonyíték arra, hogy mennyire nem egyszerű egy macskás könyvmolynak nyugodtan hódolnia a szenvedélyének. :D

Tisztában vagyunk azzal szinte mindannyian, hogy a cicusok bizony erőteljesen önálló akarattal rendelkeznek, és ez bizony nincs másképp Bestia kisasszonnyal sem (hivatalosan csak Bestia, de így tudjátok már azt is, hogy kislány, izé nagylány, már elmúlt négy éves).

Ha ő figyelmet szeretne, akkor megoldja. Egyszerűen kiköveteli magának. Bár nem mindig jár sikerrel. A megörökített pillanat viszont egy ilyen sikeres akcióját mutatja be.

De az is igaz, hogy nem a könyveimet tekinti fő ellenségnek, hanem a telefont. Amikor megszólal vagy csak észreveszi, hogy felhívtam valakit, az azonnal kiváltja belőle a Most már pedig velem foglalkozz! érzést/hangulatot.

Egyébként Bestia nyáron volt négy éve, hogy velünk él. Egyik kedves barátnőm cicája az anyukája, egy másik kedves barátnőm pedig a tesóját nevelgeti. Szóval mondhatjuk úgy is, hogy egy nagy cica-barátnő-família vagyunk, ráadásul a Csajokkal együtt ügyeskedünk a Watchaholics blognál. Igen, az ott megjelenő cikkeimet is elérhetitek innen (fent, Watchaholics menüpont), s ha ott vagytok, akkor már a többiek írásaiba is érdemes bepillantanotok, ugyanis filmekről, sorozatokról és egyéb nyalánkságokról is bőven szó esik az oldalon. ;-)

A mostani olvasmányomról is szeretnék majd írni, de hát látjátok, hogy Bestia nem engedi, hogy "dolgozzam". :D

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése