2018. december 27.

Kedvenc könyvjelzőim

Tudom, mostanában nem vagyok valami rettentően aktív. Kérlek, nézzétek ezt el nekem, ugyanis az év vége és az év eleje nálunk a munkahelyemen, vagyis inkább az én szakmámban rettentően zsúfolt időszak. Egyébként ennek ellenére egyszerűen imádom a munkámat és nagyon próbálom összeegyeztetni az év végén a munkát, az olvasással és a karácsonyi készülődéssel. Több-kevesebb sikerrel, mikor hogy, de az biztos, hogy a blogírás ilyenkor háttérbe szorul.

2018. december 24.

Megszólalnak a Gráciák: Karácsonyi könyveink

Eljött az évnek ismét az az időszaka, amikor szeretetben, boldogságban, a családunk körében ünnepeljük a kiskarácsonyt, nagykarácsonyt, az ünnepi menüt a bejglivel, és az ajándékokat. Azonban ne felejtsük el, hogy az ünnep az együtt, szeretetben eltöltött időről szól.
Ez alkalomból ismét megszólalnak a Watchaholics Gráciái, idén pedig a kedvenc illetve a számunkra kedves karácsonyi könyveinket osztjuk meg veletek. Ahogy adventi várakozás időszakában is fontos szerepet kap a négyes szám, hiszen négy vasárnap van, a koszorún négy gyertyát gyújtunk, így most mi is négyen fogjuk hallatni virtuális hangunkat.

2018. december 12.

Il Volo koncert egy rajongó lányának szemszögéből

2018. december 10-én az Il Volo formáció Magyarországon, egészen pontosan a Papp László Budapest Sportarénában lépett fel először magyar közönség előtt. A hangulat fergeteges volt, a hangok szinte csillogtak, a srácok pedig elképesztően profi előadók, a vérükben van a zene.

2018. december 6.

Öt év után újra Lara Adrian könyv: Az éjfél fogságában (Az éjfél szülöttei 8.)

Pararomantikus vámpírtörténet a felnőttebb korosztálynak. Az alapok talán ugyanazok – vámpír, vér, halhatatlanság, romantika, erotika, főgonosz, harc a jó érdekében –, de Lara Adrian történetében van egy különleges hozzávaló is, amelyet eddig egyik vámpíros történetben sem találtam meg. Ezek a vámpírok ugyanis sosem voltak emberek…

2018. december 2.

Karácsonyi tag, picit átalakítva

Nagy-nagy örömmel jelentem, hogy ismét kaptam egy felkérést tag kitöltésére egy kedves barátomtól, aki a Henrietta blogja oldal írója.
A taget egy picit átalakítottam, hogy legyen könyves vonatkozása is a dolognak. ;-)

Én ezzel próbálok most hangolódni az ünnepre. Valójában a karácsonyi előkészületek a családom körében és az otthonomban már elég előrehaladott állapotban vannak, a blogot viszont sajnos mostanában hanyagoltam - a tegnapi tél köszöntő kivételével -, ezért most itt ez a tag, amihez jó olvasást kívánok! :)

2018. december 1.

Tél köszöntő

Eljött a naptári tél első napja, egy munkával megspékelt szombat. De legalább ma volt részem egy kis havazásban is.

Templomi csöndben,
Éjjeli ködben
Aszkéta-ágat zörrent a szél,
Valahol messze,
Csillag szemekre
Szürke ködfátylat borít a Tél.







A tél egyébként egy igen kedvelt évszakom, és nem csak azért, mert volt szerencsém a tél szinte legközepén születni, de csodálattal tölt el, ahogy nagy pelyhekben hullik a hó.