2019. március 31.

Havi összítő, avagy miket szereztem, miket olvastam? 2019. március

Egy újabb hónappal a hátunk mögött már el is érkezett március utolsó napja, itt van 31-e, én pedig hozom az újabb összesítő bejegyzést Nektek. :)

2019. március 28.

Egy harcos útja: Monet és vízililiomai – A víz és a fény bűvkörében (2019)

Még a tavalyi év végén volt lehetőségem és egyben szerencsém látni a Pannonia Entertainment művészeti ismeretterjesztő sorozatának, A művészet templomainak Vincent van Gogh-ról szóló epizódját, ami kifejezetten nagy hatást gyakorolt rám, így majdnem kiugrottam a bőrömből, amikor a sorozat legújabb részének díszelőadására, a Monet és vízililiomai – A víz és a fény bűvkörében című filmre elmehettem.

2019. március 27.

Helena Silence: Enigma duológia

Sokkal könnyebb helyzetben lennék most, ha a duológiának csak az első részéről írnék. Az Enigma ugyanis egy ízig-vérig ifjúsági, ezen belül pedig inkább a pararomantikus könyvek közé sorolható. De van ennek a kötetnek egy folytatása, az Ezüsthíd, amellyel nem igazán tudok zöldágra vergődni. Nem volt rossz, de nem is volt jó. És ez sem a legmegfelelőbb jellemzés a második könyvre. De majd úgyis látjátok, hogy miért gondolom ezt így.

2019. március 21.

Neil Gaiman: Törékeny holmik

Arra már rájöttem, hogy Neil Gaiman történeteit valaki vagy szereti, vagy nem. Köztes véleményt még nem igazán hallottam (biztos van azért ilyen is). Talán nem titok az sem, hogy jómagam az előbbiek táborát gyarapítom, egyszerűen imádok elmerülni az író történeteiben. Most pedig egy fantasztikus novellákkal teleírt kötetet veszek górcső alá.

2019. március 14.

Guy Gavriel Kay: Ysabel - Provence varázslatos arca

Egyértelműen kijelenthető, hogy nagy kedvelője vagyok a misztikus történeteket elmesélő irodalomnak. A könyv, amiről most olvashattok tőlem, pedig pont egy ilyen történet lesz. Részemről ez egy újraolvasás volt, ugyanis valamikor a 2010-es évben már megismertem a lapokon megbúvó sztorit, de megdöbbentő, hogy kilenc év távlatából mennyi újdonsággal tudott szolgálni.

2019. március 3.

Alita: A harc angyala (2019) – Vagy a kihagyott lehetőségeké?

Nagy reményekkel indultam neki a filmnek, hiszen egy fantasztikusan összevágott trailer után és több pozitív visszhanggal kísérve már alig vártam, hogy beülhessek a moziba megnézni. Az a vicces ebben, hogy mindaddig annyira nem is vágytam erre, amíg az én másik felem nem jegyezte meg anno, hogy ez a film jónak ígérkezik. Számomra csak az okoz problémát, hogy sajnos meg is maradt az ígérkezik állapotában. Nem volt rossz, sőt, nagyon is jó lehetett volna, ha nem hagynak ki a készítők egy csomó lehetőséget, amit többek között a karakterek és maga a sztori kínáltak.

Bővebben...

2019. március 2.

Tavasz jő már


Tavasz jő már, lebben szárnya,
selyem ruhát húz a tájra.
Harmatfénybe öltözteti,
s új életét ünnepeli.

Bővebben...

Tavasz köszöntő :)

Tavasz jő már, lebben szárnya,
selyem ruhát húz a tájra.
Harmatfénybe öltözteti,
s új életét ünnepeli.





Barátnőm rajong a tavaszért. Annak ellenére, hogy tegnap, március 1-jén egészen borongós, esős idő volt, az ő arcáról szinte le se lehetett törölni a mosolyt, hiszen végre tavasz van, és itt az idő, hogy az ember levesse magáról a téli bevackolódós hangulatot és magára öltse az újjáéledés selyemszalagjait.

Tavasz jő már, elfúj felhőt,
ébreszti a világfestőt.
Színeket hint ím' a tájra
s nincs szüksége más bűbájra.