2017. augusztus 27.

Interjú Szujer Orsolya műfordítóval

Következő interjúalanyom Szujer Orsolya műfordító, aki többek között a nagy sikerű Jennifer A. Nielsen által írt Hatalom trilógiát ültette át magyar nyelvre az olvasók örömére.

„A kedvenc fordítómmá lépett elő. Két szóban jellemezhető: Igényes fogalmazás.
Egy jó regény alapja. :)”
Niitaa / moly.hu

2017. augusztus 22.

Albert Zoltán: Az alkimista-kódex


Íme egy könyv, ami sokkal többet ígér, mint amit ad, de! Igen, itt jön a DE! Azt kell mondanom, hogy közel sem olyan rossz ez a történet, mint ahogy sokaktól olvastam már, sőt nekem még tetszett is, ha elvonatkoztattam a címtől. Albert Zoltán, a mű írója egész jól keveri a misztériumot a magyar történelemmel, pontosabban Hunyadi Mátyás uralkodásának idejével és megismertet olyan történelmi helyekkel, amelyekről jó eséllyel nem hall az ember a történelem órákon (legalábbis én nem hallottam).

2017. augusztus 13.

Nicholas Sparks: Szerelmünk lapjai

Az elmúlt öt esztendő alatt nem telt úgy év, hogy legalább egyszer ne néztem volna meg Nicholas Sparks: Szerelmünk lapjai című regényéből készült, Nick Cassavetes által rendezett, Rachel McAdams és Ryan Gosling főszereplésével készült, azonos című filmet. Idén pedig névnapomra egy kedves – szintén könyvmoly – hölgytől ajándékba kaptam a könyvet, ami már egy ideje ott csücsült a kívánságlistámon.

Kicsit félve fogtam bele a történetbe az elmúlt évek tapasztalatai miatt. Ugyanis általában úgy járok, hogy ha tetszett egy könyv filmre vitt változata, akkor a kötet elolvasása után a film hatalmas csalódást jelent, hiába voltam oda érte addig. Nos, kijelenthetem, hogy ebben az esetben semmi ilyesmiről nincs szó. Akár a könyvet, akár a filmet veszi előre az ember hasonlóan jó élményekkel fog gazdagodni, amennyiben szereti a romantikus történetek.

2017. augusztus 6.

Jane Austen: Emma, avagy egy angol kisasszony mindennapjai az 1800-as évek elején

Idén, 2017. július 18-án volt 200 éve, hogy Jane Austen, angol írónő elhunyt. Ebből az alkalomból, az írónő és munkássága előtt tisztelegve ez év szeptemberében új tíz fontos bankjegy kerül kiadásra az Egyesül Királyságban, így Jane Austen az első női irodalmi személy, aki bankjegyen fog szerepelni a szigetországban. Őelőtte csak William Shakespeare és Charles Dickens előtt tisztelegtek ezzel a gesztussal.

Megemlékezés gyanánt belevágtam én is egy Jane Austen könyvbe, melyet pár hónapja szereztem meg egy kedves ismerősömtől. Mikor odaadta figyelmeztetett, hogy az ő ízlésének nem a legmegfelelőbb, kissé vontatott, de ez sem tudott eltántorítani, mert nem kisebb művek szerzője Jane Austen, mint a Büszkeség és balítélet vagy akár az Értelem és érzelem, valamint több történetét filmre is vitték az évek során.