2020. április 10.

Havi összítő, avagy miket szereztem, miket olvastam? 2020. március

Elnézést, bocsánat! Tudom, tudom, tíz nap késésben vagyok a bejegyzéssel, de kérlek nézzétek el nekem. *.* Köszi, köszi! :D Na jó, nem húzom az időt, itt jön a márius havi összítő. ;-)

Beszerzések:
Ez a hónap a meglepetés-könyvek hónapja volt. Összesen ugyanis csak 1, azaz egy darab könyvet vettem magamnak. Az is egy ebook volt. Na nem mintha ettől kevesebbet érne. Nem bizony, hiszen nagyon szeretem Cecelia Ahern történeteit, ezt a kis könyvet pedig nem is lehet más formátumban megszerezni. Szóval elmondhatom, hogy vettem magamnak egy ebookot, mégpedig 📚 Cecelia Ahern: Évről évre című kis novelláját.
Minden más könyv, amivel gazdagodott a könyvespolcom ajándék volt. A hónap elején meglátogattuk Apukámékat. Karácsony óta sajnos még csak most sikerült eljutnunk hozzájuk, így most ünnepeltünk mindenféle születésnapot és névnapot. Apáék pedig két könyvvel és egy könyves tortával leptek meg. A könyvek pedig 📚 Cecelia Ahern: Bennem élsz 📚 Josh Malerman: Madarak a dobozban című regények. Hát a tortáról meg itt oldalt láthatjátok a képet. :D
Férjem szinte minden hónapban kedveskedik nekem az új Poket könyvekkel. Most sem volt ez másképp, hiszen a POKETPublishing két könyvvel is kijött márciusban, amik a következők: 📚 Bosnyák Viktória: Tündérboszorkány és 📚 Boris Vian: Tajtékos napok. Előbbi az új Ifjúsági POKET sorozat nyitótagja, míg utóbbi a Poket zsebkönyvek sorozatot erősíti.
Ezeken kívül kaptam még egy könyvet Férjemtől. Mégpedig Nőnapra. Hát tudja Ő jól, hogy mivel lehet az én szívemhez szólni. :D Egy disztópiával lepett meg, mégpedig 📚 Katharine McGee: Az ezredik emelet címet viselővel. Viki barátnőmnek nagyon tetszett ez a történet, szerintem nekem is fog. :)
És akkor na még egyet a végére. :D A Watchaholics blog által megkeresett egy kedves hölgy, Orsi, aki a Rólad Szól Könyvek megálmodója. Egy recenzió formájában érkezett egy kötet Tőle is. Ezúton is köszönöm Szabó Orsolya és Garzó László közös alkotását, 📚 Az arany Krisna című krimit. Ez egy igen különleges kötet, de hogy miért, azt nem árulom el. Következő héten a Watchán jövök az értékelőjével, addig nem spoilerezek el semmit. ;-)
Egyébként ennyi... Slussz! Hónap közepén beugrott az országba a koronavírus, vagyis akkor jöttek rá, hogy beugrott a galád, úgyhogy félig megállt az élet, nálam is megállt a könyvbeszerzés valamennyire. Ez van, de nézzétek csak, hogy cserébe meg milyen sok könyvet olvastam. :)

Olvasások:
Remek hónapot zártam. Igazán sok-sok kiváló kötetet sikerült olvasnom. És ennek nagyon-nagyon örülök. Még február végén kezdtem el olvasni 📖 Edgar Allan Poe összes költeményei című verseskötetet. Hát én ezt csak ajánlani tudom. Poe művei nem csak csodás gyöngyszemei a gótikus irodalomnak, de az a sötét jelleg, ami körülöleli még a szerelem verseit is, az valami lélegzetellálító.
Mivel a Poe-kötetet még sikerült március első napján befejezni, ezért aznap bele is kezdtem rögtön 📖 Jody Houser: Stranger Things 1. – A túloldalon képregényébe. Hát nem volt rossz, de lehetett volna ez sokkal jobb is. Az alapötlet remek volt, a kivitelezés viszont szegényesre sikerült sajnos. :( De a hónap végén olvastam még két képregényt, amik viszont abszolút kárpótolták a ST-kötet gyenge történetét. Ez a két kötet pedig Joe Hill trilógiájának első két része, a 📖 Locke & Key – Kulcs a zárját 1. és a 📖 Locke & Key – Kulcs a zárját 2..
Ebben a hónapban amúgy olvastam egy csomó mindent, mármint műfajilag értem. Olvastam például mesét. Jó, Caroll meséi azért eléggé elvontak. :D Szóval olvastam 📖 Lewis Carroll: Alice Tükörországban meséjét, 📖 J. K. Rowling: Bogar bárd meséi kötetét és Philip Pullmantól a 📖 Jack és a Madárijesztő mesét.
Olvastam ifjúsági irodalmat is. Konkrétabban Philip Pullman A városszéli banda kalandjai duológiáját faltam be. Egészen pontosan a 📖 Ménkű és viaszrém, valamint 📖 A nagy rablás című könyveket olvastam.
Két Cecelia Ahern történettel is gazdagodott a lelkem. Az egyiket, 📖 A holnap titkait pont Apáéknál olvastam. A másik Ahern történet pedig a már fent említett ebook, az 📖 Évről évre volt.
Most, márciusban elolvastam az első Brontë könyvemet is. Emilytől olvastam az 📖 Üvöltő szeleket. Őszintén megvallom tartottam tőle, de végül nagyon kellemeset csalódtam, mert hiába egy lassan felépülő történetről van szó, végig fenn tudta tartani az érdeklődésemet. Olyan volt olvasni, mintha egy nyugodt vízű tavon ringatoztam volna egy csónakban. Érdekes ellentéte ez a címnek és a történetnek amúgy. :)
Poe verseskötetén túl olvastam még egy verseskötetet, amivel viszont bánatomra nem igazán sikerült megtalálnom a közös hangot. :( Ez 📖 Török Viola: Soha ne nézz vissza! című kötete.
Hónap végén pedig még belekezdtem a Greg Brooks és Simon Lupton által szerkesztett kötetbe, a 📖 Freddie Mercury élete saját szavaivalba. Ugyan befejezni már nem tudtam márciusba, de azóta elolvastam és azt kell mondanom, hogy ez a kötet egyszerre remek és elszomorító is. Jó is, meg nem is. Bővebben a címre kattintva értekezek róla, ha érdekel valakit. :)

Nos hát ezeket a könyveket olvastam márciusban. Így leírni is hosszadalmas volt, szóval ez a hónap tényleg igen termékeny volt. :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése