2020. február 20.

Hamarosan megjelenik Bombicz Judit: Csodák könyve című mesekönyvének második kiadása

Igazán ritkán szoktam ilyen, és ehhez hasonló bejegyzésekkel jelentkezni, de ma mégis megteszem, mivel a szívemhez egy igazán közelálló írónőről és az első/harmadik könyvéről van szó. Ez az írónő nem más, mint az Édesanyám, Bombicz Judit. Na de miről is fog szólni ez a bejegyzés? Hamarosan kiderül. :)

Szóval talán eddig még nem említettem, vagy ha igen, akkor nem túl gyakran, hogy Édesanyám írónő. A műfaj, amiben Ő igazán otthon érzi magát, az nem más, mint a mesék világa. Mióta megszületettem, azóta születnek a kalandos és csodákkal teli világokba elrepítő mesék is. :)
Valamikor 2012-ben, az év vége felé közeledve jelent meg Anya első önálló mesekönyve a united p.c. kiadónál, Csodák könyve címen. Sajnos azonban a könyv nagyon magas ára miatt nem igazán fogyott. Nem is csodálom, nem a magyar emberek pénztárcájára szabták az árát. Számomra további negatívuma volt, hogy inkább egy mesefüzet volt, mint könyv. Nagyon szép a borító, kedvesek a mesék, azonban hiányoztak belőle a rajzok és hiányzott a keményborító is. Nagy kár volt azért a kiadásért. :(
Viszont Anya nem adta fel, rendületlenül írta a meséket és sok-sok pályázatra küldte be az alkotásokat. Ennek gyümölcseként van jó pár meseantológia, amelyben ott van többek között az ő neve is. :)
De talán az eddigi legnagyobb siker 2016-ban volt, amikor a Mesék elalvás előtt című mesekönyv már a megjelenés kapujában állt. Ahhoz, hogy a kötet kézzelfoghatóvá váljon a Nemzeti Kulturális Alap egy pályázatát is sikerült megnyerni. Természetesen nagy volt az öröm, a kötet megjelenése után pedig ez csak fokozódott. Kötése és szerkesztése ugyan nem a legprofibb, viszont keményborítójú, színes-szagos csodavilágot tár az olvasó elé, amelyet Hiczkó Zsuzsi barátnőm gyönyörű illusztrációi is csak erősítenek.
Aztán egy nem várt fordulat következtében sajnos a For Art Kiadó befejezte működését, Anya pedig kiadó nélkül maradt. :(
Szerencsére azóta már sikerült találnia egy másik kiadót, akik szívesen foglalkoznak a történeteivel és szívesen adják ki a következő kötetet.

És így jutottunk el a mai naphoz, akarom mondani a tegnapihoz, amikor a NewLine Kiadó a facebook oldalán leleplezte a Csodák könyve második kiadásának borítóját. Nézzétek milyen csodaszép! :) (Lentebb lesz a kép.) Persze azt hiszem egyértelmű, hogy én elfogult vagyok, de hát ki ne lenne az az én helyemben. ^^

Amit még érdemes tudni, hogy a várható megjelenés ideje 2020. március 20.
A gyermekbarát rajzok ismét Hiczkó Zsuzsi kezéből szökkentek szárba és nőtték ki magukat egy csokorrá.
Továbbá pedig egy kis ízelítő arról, hogy miről is szól az újra kiadásra kerülő mesekönyv:
„Elvarázsolt karácsonyfadísz? Más világokba repítő könyv? Netán egy tükör, ami olyan helyre visz, amiről nem is álmodtál? Ugye milyen hihetetlen dolgok? Mégis, ebben a mesekönyvben mindet megtalálod, ahogy a manókat, sellőket, tündéreket is. Olvass bele ezekbe a mesékbe, és kísérd el a szereplőket olyan világokba, amelyeket csak a képzelet, a fantázia mutathat meg neked!
Keresd meg Fannival és Péterrel a Mikulást vagy ússzatok együtt a tenger mélyén! Induljatok együtt a mesék birodalmába…”


Ha felkeltette az érdeklődéseteket, akkor a NewLine Kiadó webshopjába hamarosan felkerül előrendelhetőként. Érdemes nézelődni az oldalukon. :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése