 |
| Fotó: Fortepan / Franz Fink felvétele |
1956. október 23-a a magyar történelem egy igen jelentős napja, történelmünk egyik legmeghatározóbb eseménye.
63 évvel ezelőtt elődeink megelégelték az akkori helyzetet és a sarkukra álltak, kiálltak a szabadságért, kiálltak a hazáért, az életért. Az események az egyetemekről kiinduló békés tüntetéssel kezdődtek, és november 11-én fejeződtek be Csepelen a fegyveres felkelők ellenállásának felmorzsolásával.
Nem hogy én, de még Édesanyám és Édesapám sem élt ebben az időben. Nagyszüleim igen, de ők sosem meséltek az '56-os forradalomról, hogy milyen volt ezt gyerekfejjel megélni. Ők nem meséltek, én pedig nem kérdeztem. Biztos vagyok benne, hogy nem egy vidám történetet hallanék...
Az október 23-i békésnek induló tüntetés igen hamar fegyveres felkeléssé nőtte ki magát. Ennek oka, hogy a pártvezetés nem vette jó néven a tüntetést és a fegyvertelen emberekre leadott sortűzzel reagált. Véres harc vette kezdetét, amelyben sokat életüket áldozták a szabadságért, a többpártrendszer visszaállításáért, az ország demokratikus átalakulásának megkezdéséért.
A harcokban nem csak életerős férfiak, de nők és gyermekek is részt vettek. Nők és gyermekek, akiknek nem egy szabadságharc közepén lett volna a helyük. Senkinek nem egy ilyen harcban kellett volna részt venni. De ezt hozta a sors, ez kellett ahhoz, hogy november első napjaiban az új kormány megkezdje a tárgyalásokat a Szovjetunióval (1945-1991), többek között a szovjet csapatok kivonásáról. Azonban a tárgyalások kudarcba fulladtak és november 4-én a szovjet csapatok támadást indítottak a felkelők ellen. Aránytalanul nagy túlerővel kellett a magyar csapatoknak helytállnia, hiszen segítséget nem kaptak máshonnan.
A forradalom végül elbukott, de napokon keresztül tartották magukat a változásért harcoló emberek. Ebben az időben és ezután is rengetegen hagyták el az országot. A forradalom résztvevőit tömegesen börtönözték be, közülük nem egy-két embert végeztek ki.
Az 1989-es rendszerváltásig ellenforradalomként jegyezték az 1956-os forradalmat. A rendszerváltást követően azonban ez megváltozott és az események hivatalosan is forradalomként és szabadságharcként szerepelnek azóta a történelemkönyvek lapjain is. Nem csak az emberek szívében él így a dolog azóta, de sokat számít, hogy míg szüleim ellenforradalomként ismerték meg az eseményeket, amely elítélendő és a hatalom elleni bűnös dolog volt, addig az én korosztályom már a magyar szabadság kivívásának emlékeként gondol vissza a 63 évvel ezelőtti eseményekre.
Ezzel a bejegyzéssel szeretném megköszönni mindazoknak, akik részt vettek a harcokban, hogy nem csak önmagukért tettek, nem csak az ő jelenükért, de a mi jövőnkért is harcba szálltak.
Aki még szeretne ezen kívül olvasni az 1956-os eseményekről, annak jó szívvel ajánlom a Wikipédia összefoglaló oldalát. Ha pedig személyesebb élményekre vágyik, akkor Karinthy Ferenc könyvét ajánlom olvasásra. Tavaly nyáron, nyaralás alkalmával kaptam Kedvesemtől a Budapesti ősz című kötetet, amely úgy mesél az 1956-os forradalomról, hogy olvasás közben szinte úgy éreztem, én magam is a felkelő csapatok egy tagja vagyok. Nem könnyű olvasmány, nem is tudtam teljes mértékben az én történetemnek könyvelni, mégis értéket képvisel. További érdekessége a kötetnek pedig, hogy 1982-ben jelent meg, amikor még javában ellenforradalom volt ez a forradalom.
Nem hogy én, de még Édesanyám és Édesapám sem élt ebben az időben. Nagyszüleim igen, de ők sosem meséltek az '56-os forradalomról, hogy milyen volt ezt gyerekfejjel megélni. Ők nem meséltek, én pedig nem kérdeztem. Biztos vagyok benne, hogy nem egy vidám történetet hallanék...
Az október 23-i békésnek induló tüntetés igen hamar fegyveres felkeléssé nőtte ki magát. Ennek oka, hogy a pártvezetés nem vette jó néven a tüntetést és a fegyvertelen emberekre leadott sortűzzel reagált. Véres harc vette kezdetét, amelyben sokat életüket áldozták a szabadságért, a többpártrendszer visszaállításáért, az ország demokratikus átalakulásának megkezdéséért.
 |
| Fotó: Fortepan / Dr. Ádám György |
A forradalom végül elbukott, de napokon keresztül tartották magukat a változásért harcoló emberek. Ebben az időben és ezután is rengetegen hagyták el az országot. A forradalom résztvevőit tömegesen börtönözték be, közülük nem egy-két embert végeztek ki.
 |
| Fotó: Fortepan / Klausz Ádám |
Ezzel a bejegyzéssel szeretném megköszönni mindazoknak, akik részt vettek a harcokban, hogy nem csak önmagukért tettek, nem csak az ő jelenükért, de a mi jövőnkért is harcba szálltak.
Aki még szeretne ezen kívül olvasni az 1956-os eseményekről, annak jó szívvel ajánlom a Wikipédia összefoglaló oldalát. Ha pedig személyesebb élményekre vágyik, akkor Karinthy Ferenc könyvét ajánlom olvasásra. Tavaly nyáron, nyaralás alkalmával kaptam Kedvesemtől a Budapesti ősz című kötetet, amely úgy mesél az 1956-os forradalomról, hogy olvasás közben szinte úgy éreztem, én magam is a felkelő csapatok egy tagja vagyok. Nem könnyű olvasmány, nem is tudtam teljes mértékben az én történetemnek könyvelni, mégis értéket képvisel. További érdekessége a kötetnek pedig, hogy 1982-ben jelent meg, amikor még javában ellenforradalom volt ez a forradalom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése